top of page

A Terra Szanda Története 

59900007 (1)_edited.jpg

Fiatal családként egy mélyebb életcél keresése indított el bennünket azon az úton, amely végül a magyar nógrádi vidékre vezetett. Hosszú éveken át építettük a karrierünket, Holand, városi környezetben, ám egy ponton úgy döntöttünk, elég, mást szeretnénk. Ottagytuk Hollandiát, és egy olyan élet felé fordultunk, amelyben a természet közeliség, a gyökéreresztés és a közösségi lét kerül a középpontba.

 

Közös álmunkat egy erÅ‘s cselekvési vágy hívta életre: szerettük volna a Holland egyetemeken megszerzett tudásunkat – amit klímapolitika, fenntarthatóság, oktatástudomány és vidékfejlesztés területén szereztünk – a gyakorlatba ültetni. Ugyanakkor vágytunk egy otthonra is, ahol családot alapíthatunk, lelassulhatunk, és hosszú távon fenntartható életet építhetünk.

 

2022 tavaszán indultunk el, hogy megtaláljuk a helyünket – így bukkantunk rá egy régi parasztházra Szandán, a Cserhát dombjai között. Szerelem volt elsÅ‘ látásra. Miután megvettük, rögtön belevágtunk a felújításba. Az elsÅ‘ nyár, amit Szandán töltöttünk, lehetÅ‘séget adott arra, hogy formát öltsenek az elképzeléseink – és lassan kirajzolódott, hogyan is képzeljük el az életünket ebben az új otthonban. Két év kitartó munka – a ház felújítása, a kert kialakítása és a víziónk finomítása – vezetett el oda, hogy megszülethessen a Terra Szanda.

 

A Terra Szanda az a tér, ahol minden amit szeretünk  összeér.
Egy hely, ahol kísérletezhetünk, együtt dolgozhatunk séfekkel és alkotókkal, cégekkel, kreatívokkal, élvezhetjük az ízeket, és megoszthatjuk tudásunkat – évszakhoz igazodó workshopokon, csapatépítÅ‘kor, egyéni mentorálason és közös élményeken keresztül.
Ez a mi válaszunk a világ mai kérdéseire – egy útkeresés, lehetÅ‘ségek felfedezése és jövÅ‘k újragondolása.

Szeretettel hívunk, hogy csatlakozz a történetünkhöz – vagy még inkább: hogy elindulj a sajátodon.
Hisszük, hogy sokan magatokra ismertek majd ebben az úton, és talán ez segít nektek is abban, hogy új értelmet, kapcsolatokat és irányt találjatok.

​

Fotó: Anna Gajewszky 

Stay Connected

Thanks for submitting!

bottom of page